A zöld energiára nagyobb szükség van, mint valaha

Most biztosan egy szenzációs címre számított, pedig ezt nem érdemes szépíteni. A zöld energiára szükség van. Pontosabban olyan technológiákra, amely mellett a Föld, a természet végre picit fellélegezhet, és elkezdheti magát gyógyítani. Mert az elmúlt évszázadokban nem kevés sebet ejtettünk rajta.

Az ember sosem bánt igazán kesztyűs kézzel vele, de talán sosem voltunk annyira tiszteletlenek a környezetünkkel, mint az elmúlt 200 évben. Nagyon ritkán választottuk a természet megóvását a mértéktelen profit lehetőségével szemben.

Ha lassan is, de változnak a dolgok

Ennek a környezetpusztító felfogásnak nem egyszer a politika is komoly hátországot biztosít, de összességben elmondható, hogy a világon egyre több kormány ébred rá arra, hogy ha nem változtat, a vesztébe rohan az emberiség. Az is jól megfigyelhető, hogy amint a hatalom kinyújtja a kezét a zöld energiák felé, az emberek is elkezdenek feléje orientálódni.

Mi is az a zöld energia?

A zöld energia nem más, mint megújuló energiaforrás. Jelenlegi ismereteink szerint két ilyen külső forrást különböztetünk meg. A Holdat és a Napot, hiszen a Föld meglévő, úgynevezett megkövült fosszilis energiaforrásai nem tartoznak ide.

zold-energia-napelem-megujulo-energiaforrasok

Miért ennyire jó?

Mert amellett, hogy nem romboljuk vele a környezetet (üvegházhatás, levegőszennyezés, vízszennyezés), az ember fejlődési lehetőségeit sem fogja vissza. Ez pedig fontos szempont egy növekedésorientált világban, ahol évente akkorákat ugrunk, mint korábban 20-30 év alatt.

Szélenergia: A szélenergia felhasználása évről-évre meredeken növekszik és a hatékonysága is javul. Jelenleg évente mintegy 20%-kal nő a világszerte szél segítségével termelt energia mennyisége. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban különösen népszerű megújuló energiaforrásnak számít, de hazánkban is találunk néhány szélerőművet. Kisigmándon és Ikerváron már igen komoly összteljesítménnyel rendelkezőt is felépítettek.

Vízenergia: A vízenergia is megújuló energia, amely aközben, hogy nem szennyezi a környezetet, szén-dioxidot, vagy bármilyen egyéb üvegházhatást kiváltó gázt sem termel. A világ vízerőműveinek összteljesítménye jelenleg mintegy 715 000 MW, amely a Föld elektromos összteljesítményének 19%-át adja.

Napenergia: A napenergia meglepő módon a Földet érő napsugárzásból nyerhető ki. Eme evidencia ellenére még most is bántóan kevés energiát szerzünk be innen. Az irány viszont biztató. A tengerentúlon egész napkollektor mezők termelik mindenféle káros mellékhatás nélkül az energiát. Fotovoltaikus elektromosság generálásával vagy a hőenergia felhasználásával is hasznosítható.

Biomassza: A biomassza a Földön lévő összes élő tömeg összefoglaló neve, legyen az növény, termés, melléktermék, növényi vagy állati hulladék. Minden, amiből energia nyerhető ki.  A biomasszával hosszú távon is kiváltható a fosszilis tüzelőanyag, ráadásul az elégetett növényi anyag újratermelődik, ezáltal a fenntartható, és a Földet mégsem kizsákmányoló fejlődés és energiagazdálkodás lehetőségét is megteremti. A biomasszából „készített” talán legismertebb energia a bioetanol.

Geotermikus energia: A geotermikus energia a Föld belső hőjéből származik. A Föld középpontja felé haladva kilométerenként átlagosan nagyjából 30 °C-kal emelkedik a hőmérséklet. A geotermikus energia a Föld adottságainak állandósága révén gyakorlatilag korlátlan és folytonos energiaforrást jelent. Kitermelése viszonylag olcsó, a levegőt nem szennyezi, viszont a felszíni vizeinkre magasabb sótartalma miatt, nincs a legjobb hatással. Magyarországon a geotermikus energiafelhasználás 1992-ben 80-90 ezer tonna kőolaj energiájával volt egyenértékű. A geotermikus energia-felhasználásban Spanyolország jár az élen, de hazánk is híres termálfürdőiről. A legújabb számítások szerint a geotermikus fűtés kb. 5 év alatt térül meg. (Forrás: Wikipedia)

A passzívház nem zöld energia, de annak a filozófiájára épül

A legelső igazi passzíváz

Mi hiszünk abban, amiről a zöld energia szól. Mi is a fenntartható fejlődést tartottuk szem előtt, amikor külföldi kivitelezéseink során eldöntöttük, hogy az ott már akkor népszerű és elterjedt szemléletet elhozzuk Magyarországra is. Ma már azt mondhatjuk, hogy számos passzívház, vagy a közeli épület kivitelezésében vettünk részt. Ezeket mind a maximális energiahatékonyság, környezetvédelem és komfort jegyében terveztük. A blogunkban többek között a passzívházaknál felhasznált technológiákról, tévhitekről fogunk írni. Azért, hogy olvasóink első kézből értesülhessenek kifogástalan és szakmai információkról.